20% Off CBD Oil With Code CBD20

By Luke Sumpter


A CBD, vagyis kannabidiol egy kannabinoid, melyet a kannabisznövény a trirhómáiban állít elő. Ez a vegyület az elmúlt évek szupersztárja lett, mivel érdekfeszítő tulajdonságaival egyre több tanulmány foglalkozik. A CBD nem is pszichoaktív, így törvényileg sokkal elfogadottabb az egész világon - még azokon a helyeken is, ahol a THC fogyasztása továbbra is tiltott.

Lehet, hogy a CBD-ben gazdag kannabiszt többféleképpen is említik, ezért a “THC-mentes fű”, a “CBD virág” és a “CBD rügy” kifejezéseket felváltva fogjuk használni.

LEGÁLIS A CBD VIRÁG?

Nagyon úgy fest, hogy igen. Noha nincsenek átfogó, globális érvényű előírások a CBD virágról, a vegyület legális Európában, amennyiben a THC tartalma nem haladja meg a 0,2%-ot. Amerikában ez a küszöb némileg magasabb, itt 0,3%-nál nem lehet több.

Azonban attól függően, hogy mely országban él, illetve attól, hogy milyen CBD-t szeretne fogyasztani, mindenképpen érdemes ellenőrizni a tartózkodási helyére vonatkozó törvényeket.

HOGYAN KÉSZÜL A CBD VIRÁG?

Ahogyan az elmúlt évtizedekben a kannabisznövényeket a magas THC érték elérése érdekében nemesítették, ma már olyan törzsek is léteznek, melyeket kifejezetten az óriás CBD szint miatt tenyésztenek - THC nélkül. Ezek az új törzsprofilok lehetővé teszik a termesztők számára, hogy CBD-ben gazdag kendert vagy kannabiszt termesszenek, még azokban az országokban is, ahol illegális a THC-ban gazdag fű előállítása. Ez azt is jelenti, hogy a CBD-t a pszichoaktív hatások nélkül kereső felhasználók is szabadon füstölhetik vagy vapozhatják, mint ahogyan azt a magas THC tartalmú füvekkel is tennék, csak a betépettség érzete nélkül.

Ami a CBD-ben gazdag kannabisz termesztését illeti, a legfontosabb szempont, amelyet figyelembe kell venni, a genetika. A növényben lévő enzimek meghatározzák, hogy CBD-ben vagy THC-ben gazdag egyedről van szó. A nemesítők általában két olyan törzset kereszteznek, amelyek magas CBD szinttel és alacsony THC szinttel bírnak, a CBD tartalom javítása érdekében.

A THC szint még további csökkentése érdekében a termesztő dönthet úgy, hogy a marihuánát kenderrel keresztezi, mely szinte elenyésző THC mennyiséghez vezet az utódokban. Ezeknek a növényeknek a CBD-ben gazdag törzsekkel való keresztezése lehetővé teszi a termesztők számára, hogy egy bizonyos küszöbértékig növeljék a CBD mennyiségét. A legmagasabb koncentráció, amelyet egy növény reálisan elérhet, e bejegyzés megszületésekor 20-25% körülire tehető, például olyan speciális törzsek esetében, mint amilyen a Juanita la Lagrimosa is.

HOW IS CBD FLOWER MADE

HOGYAN KELL HASZNÁLNI A CBD VIRÁGOT

Amikor a THC-mentes fű fogyasztásának módjairól van szó, leginkább a személyes preferencia lesz a döntő. Az egyetlen lényeges dolog, amit fontos észben tartani, hogy a CBD virágot fel kell melegíteni, ezzel aktiválva a hatóanyagot - ez a folyamatot nevezzük dekarboxilezésnek. Ez vaporizáláskor vagy elfüstöléskor automatikusan megtörténik; azonban füves ételek készítésekor Ön felel azért, hogy a dekorboxilezést előzetesen elvégezze, például egy sütőben.

ELSZÍVÁS

Független attól, hogy jointból vagy pipából szeretné elfogyasztani a CBD virágot, mindkét módon könnyedén megteheti.

• Előnyök: a hatás másodpercek alatt érezhetővé válik.

• Hártányok: a füst elég durva a tüdőnek, különösen akkor, hogyha terápiás célból fogyaszt CBD-t.

VAPOZÁS

A CBD virág megégetése helyett a vape csak annyira hevíti fel azt, hogy a kannanbinoidokat és a terpéneket gőz formájában vihesse be a tüdőbe.

• Előnyök: olyan gyors, mint a füstölős módszerek, de sokkal könnyebb a tüdőnek

• Hátrányok: sokkal drágább, mivel meg kell vásárolni a vaporizátort.

EHETŐ TERMÉKEK

Ha nem érdekli a füstölés és a gőzölés, még mindig van lehetősége CBD tartalmú ételek fogyasztására - és ezen a területen számos lehetőség kínálkozik. Az egyre népszerűbb CBD-s gumicukroktól kezdve, a CBD-ben gazdag kannavaj elkészítéséig számtalan opció áll rendelkezésünkre.

Előnyök: könnyed és élvezetes és számtalan receptből választhatunk

Hátrányok: hosszú idő (akár két óra) telik el a hatások jelentkezéséig, és kihívást jelenthet a megfelelő dózis megtalálása is.

MENNYI CBD-T TARTALMAZ EGY GRAMM CBD VIRÁG?

A CBD mennyiségének kiszámítása egy CBD virágban kicsit nagyobb kihívást jelent, mint annak meghatározása, hogy mennyi van egy olajban vagy kapszulában.

Alapvetően egy gramm CBD rügy 100-200mg CBD-t tartalmaz. Az Ön által fogyasztott fajta megfelelő mennyiségének kiszámításához meg kell vizsgálnia a törzsben feltüntetett CBD százalékos arányát.

Tegyük fel, hogy a CBD virágot 21%-os CBD tartalommal hirdetik; a THC mentes fű egy grammjában így ez hozzávetőlegesen 210 mg CBD lesz.

TALÁLJA MEG AZ ÖN SZÁMÁRA LEGOPTIMÁLISABB CBD:THC ARÁNYT

Ahhoz, hogy kiderítse, mi a legoptimálisabb az Ön számára, értse meg egy kicsit a CBD:THC arányokat és hogy miért is van ennek jelentősége.

Ha egy termék CBD:THC aránya 10:1, azt jelenti, hogy tízszer annyi CBD-t tartalmaz, mint THC-t. Ez elfogyasztva annyit jelent, hogy szinte pszichoaktív hatások nélkül élvezhetnénk a CBD előnyeit.

Az 1:1 arányú növény azonos mennyiségű CBD-t és THC-t tartalmaz, ezért kifejezetten érezhetők lesznek a pszichoaktív hatások, viszont kevésbé lesz intenzív, mint egy THC-ben gazdag törzs esetén.

Természetesen számos más arány is létezik. Nem jobb egyik sem a másiknál, csak más. Végső soron minden a személyes preferenciákról és az elérni kívánt hatásoktól függ. De nem az arányok az egyetlen tényező abban, hogy mit fogunk majd érezni, az egyénen is sok múlik. Kövesse az "alacsony dózis, lassú haladás" elvét, hogy megbizonyosodjon arról, hogy jó az, amit érez és képes irányítani az élményt.

CBD VIRÁG: EGY FELTÖREKVŐ PIACI SZEKTOR

A CBD virág piaca egyre gyarapszik, azokban az országokban, ahol még nem legalizálták a kannabiszt. Svájcban mostanság eléggé nagyot megy a CBD virág, mivel a kormány nem tiltja a 0,1%-nál alacsonyabb THC tartalmú növényeket, készítményeket.

ÚJ ROYAL QUEEN SEEDS CBD TÖRZSEK: A LEGMAGASABB CBD TARTALOMMAL

Nemesítőink keményen dolgoztak a kiváló minőségű CBD-ben gazdag törzsek létrehozásán, melyek jó ízviláguk mellett, kiváló termesztési tulajdonságokkal is rendelkeznek. Örömmel mutatjuk be Önnek a THC mentes törzsek széles választékát:

SOLOMATIC CBD

A Solomatic CBD hatalmas mennyiségű kannabidiolt (21%) állít elő, 1% alatti THC tartalom mellet. Tökéletes megoldás azoknak a felhasználóknak, akik nagy mennyiségű CBD-re vágynak, anélkül, hogy egy kicsit is betépjenek. A hatásai tiszta, koncentrált és nyugodt lelkiállapotot kínálnak. Ennek a törzsnek a virágai egyedülálló terpénprofillal rendelkeznek, amely gyümölcsös, gyömbéres és fenyős aromákat árasztanak.

A Solomatic CBD a Diesel CBD és az Asia CBD Auto keveréke. Autovirágzó törzsként kifejezetten ajánlott kezdő termesztőnek, mivel rendkívül könnyen termeszthető. Ráadásul genetikája a gyors növekedést is biztosítja, így nem kell sokáig várni izmos termésünkre. Ez a növény a csíráztatástól a betakarításig nagyjából 9-10 hetet igényel.

Solomatic CBD

Solomatic CBD
Diesel CBD x Asia CBD Auto
150 - 200 gr/m2
50 - 100 cm
7 - 8 hetek
THC: 1%
20% Sativa, 70% Indica, 10% Ruderalis
30 - 80 gr/plant
60 - 100 cm
10-11 hét a csírázás után
Könnyű, Tiszta

Vásároljon Solomatic CBD

 

JOANNE’S CBD

15% CBD 0,75%-nál is alacsonyabb THC mellett - ez Joanne’s CBD, mely tiszta és világos hatásokat kínál. Tökéletes lehetőség azok számára, akik a megváltozott kognitív funkció veszélye nélkül szeretnék élvezni a CBD-t. A Joanne’s CBD csodálatos illatában édes narancsos, citrusos jegyeket fedezhetünk fel, mely így ételek készítéséhez is kiválóan alkalmas.

A Joanne’s CBD a korábban már említett Juanita la Lagrimosa és a Session keresztezéséből eredeztethető, mely így javította a méretét és a termelékenységét anélkül, hogy megváltoztatta volna a Juanita alacsony THC szintjét. Viszonylag könnyen kezelhető növény, mely beltéren termesztve közepes méretű lesz, odakint viszont elérheti a lenyűgöző 180 centimétert is. A Joanne’s CBD termesztése és aratása sem fog nagy megpróbáltatásokat okozni.

Joanne's CBD

Joanne's CBD
Session x Juanita la Lagrimosa
500 - 550 gr/m2
80 - 120 cm
7 - 8 hetek
THC: 0,25 - 0,75%
Sativa 75% Indica 25%
425 - 475 gr/plant
140-180 cm
Október eleje
Könnyű, Tiszta

Vásároljon Joanne's CBD

 

PURPLEMATIC CBD

Lila a neve, lila a természete. A Purplematic CBD nagy kedvenc a CBD rajongók körében, magas kannabidiol- és alacsony THC-tartalmának, valamint gyöngyörű ibolyaszínű virágainak köszönhetően. Ez a CBD-ben gazdag törzs aromás és gazdag ízélményt nyújt édes és gyümölcsös ízével, mely így kiemelkedően sokoldalúvá teszi a füstölést, a vape-elést vagy az étkezési célú felhasználást.

A Purplematic CBD a Kush Rose Auto és az Afghan Rose Auto CBD törzsek ötvözésével jött létre. A Purplematic CBD egy autovirágzó, indica-domináns hibrid, mely akár a magvetéstől számított 8 héten belül is képes termést produkálni. Ez egy kicsi növény, ami azt jelenti, hogy több növényt egymás közvetlen közelében termesztve érhetünk el igazán nagy hozamokat.

Purplematic CBD

Purplematic CBD
Kush Rose Auto CBD x Afghan Rose Auto CBD
375 - 450 gr/m2
70-120 cm
7 - 8 hetek
THC: 0,5%
5% Sativa 90% Indica 5 Ruderalis
110-150 gr/plant
100 - 140 cm
rügyezés után 8-9 héttel
Megnyugtató, Tiszta

Vásároljon Purplematic CBD

 

TATANKA PURE CBD

A legendás Tatanka Iyotake (másnéven Ülő Bika) gyógyszerészről elnevezett Tatanka Pure CBD 14%-os CBD szint mellett, csupán 0,25%-os THC szintet produkál. Szokatlan, de kellemes, kissé kontrasztos keserű karamellás illatot áraszt.

A Tatanka Pure CBD egy indica-domináns törzs, mely az Elixir Vitae és a Medical CBD keresztetéséből származik. Beltéren és szabadban is viszonylag könnyen termeszthető, és 6-7 hetes virágzási idejével nem csoda, ha tűkön ülve várakozunk.

Tatanka Pure CBD

Tatanka Pure CBD
Elixir Vitae x Medical CBD
400 - 450 gr/m2
70 - 110 cm
6 - 8 hetek
THC: 0,15 - 0,25%
Sativa 30% Indica 70%
400 - 450 gr/plant
100 - 160 cm
Október eleje
Megnyugtató, Tiszta

Vásároljon Tatanka Pure CBD

Ön elmúlt már 18 éves?

A RoyalQueenSeeds.com-on található tartalom kizárólag felnőtteknek szól és a törvényes életkorúak számára van fenntartva.

Győződjön meg az ön országában érvényes szabályozásról.

A BELÉPÉS gombra kattintva ön megerősíti, hogy
már elmúlt
18 éves.