Füst-teszt jelentés: A Royal Jack Autoflowering

A Royal Jack Auto, a Jack Herer cannabis variáns felgyorsított változata – a minimális, hozzáadott ruderalis genetikának köszönhetően –, de ettől függetlenül az érzet és az ízvilág híven tudja tükrözni az eredeti minőségét. Ennek a növénynek körülbelül 16%-os a THC tartalma.

Ez egy igazán könnyedén termeszthető kis növényke, de mi, most leginkább a füstjére vagyunk kíváncsiak. Kipróbáltunk tehát egy pár grammot a Royal Jack Auto-ból, hogy benfentes infót tudjunk adni arról, hogy miként is viselkedik spangliba tekerve! Íme tehát, az erről szóló füst-riportunk:

Jack Herer Autoflowering Cannabis

EGY CSOMAG ROYAL JACK AUTO HÍVOGATÓ SZAVAI

Ahogy kinyitottunk az érlelő befőttes üvegünk tetejét, egyből egy friss és borsos aroma csapta meg orrunk. Haze-es minőségű, és rendkívüli módon a sztenderd Jack Herer-re hajazó illat, amit a múltban már mi is leteszteltünk. Ha bármi különbség is volt, az csak a spangli kissé enyhébb és inkább növény-szerűbb bukéja lehetett.

A virágok igazán tömörek voltak, ha azt is hozzávesszük, hogy egy autoflowering fajtáról származtak, de azért az állagukat semmiképp sem nevezném kőkeménynek. Megjelenésüket tekintve viszont megállták a mi, minőségre kiélezett, alapvető igényeink próbáját: teltek, kerekdedek és zöldek voltak, kis, arany szeplőkkel pettyezve, és csak annyi, látható kristályocskával, ami épp hogy egy kis tündöklést adott nekik.

Tapintásra ragacsos állagúak, de nem túlzottan, és egész szépen törhetőek. Mikor felaprítottuk őket, egy második aroma-hullámot szabadítottunk fel, amiből végül egyre több, és több jött, ahogy az ujjaink között morzsoltuk a bugákat, azok megőrlése előtt. A virágok konzisztenciája ekkorra már szinte tökéletessé is vált ahhoz, hogy egy bonghoz, vagy egy joint tekerésére felhasználhassuk. Mivel nálunk éppen papír volt, így hát betekertük a Royal Jack Auto-nkat, és felkészültünk a begyújtására.

A ROYAL JACK AUTO ÍZÉNEK JELLEMZŐI

A füstnek szinte ugyanolyan íze volt, mint a Jack Herernek: kissé fenyőízű, de egyszerű a belélegzésnél, és édeskés, hasis-szerű, gyantás a kifújásnál. Egy-két ember a csoportban fel-felköhintett néha, de semmi komolyabb. Próbáltunk már autoflowering variánsokat az elmúlt évek során, így hát nem voltak túlzottan nagy elvárásaink. De ennek ellenére kellemesen meglepődtünk ennek a telt, és komplex ízvilágú karakterén. A legtöbbünk még fél óra elteltével is határozottan érezte a Royal Jack Auto egyre tünedező ízét a szájában.

Amikor a fű érleléséről van szó, mi szeretünk elmenni a végsőkig, szóval az a Royal Jack Auto, amit mi szívtunk, rendkívül könnyed és kímélő volt a szájpadlásunkhoz.

Jack Herer Cannabis Bud

A ROYAL JACK AUTO HATÁSAI

Mire a harmadik slukkot szippantottuk a Royal Jack Auto-ból, a legtöbbünk érezni kezdett egyfajta agyi vibrálást, ami az orrtól a homlokunkig haladó csiklandós érzettel is társult. Ez az érzet egyre erősödött a következő 20-30 percben, mígnem egy hatalmas, eufórikus betépéssé terebélyesedett, amitől egyfolytában röhögnünk kellett valamin, tehát szinte mindenen. Elég szociálissá és kreatívvá tett minket. Még abban is segített, hogy új ötleteket gyűjtsünk a következő füst-tesztünkhöz!

ROYAL JACK AUTOMATIC: A VIDÁM ÉS BOLDOG BETÉPÉS

Royal Jack Automatic Bár a Royal Jack Auto nem volt annyira erős, mint az eredeti Jack Herer, mégis működött. Kellemes füstölést tud biztosítani azok számára, akik csak egy alacsony-energia hozamú, de igazán vidám érzésre vágynak. Azok számára, akik gyakran szívnak, akár még napközben is ideális lehet, ha először azért letesztelik a hétvégén, és aztán lassan állítják be a munka ideje alatt is funkcionálható, megfelelő adagot. Az egyetlen hátránya csak az volt, hogy mindannyiunknál egy elég kellemetlen, száraz szájízt hagyott maga után. Tehát, amennyiben Royal Jack Auto-t tervezel szívni, mindenképpen érdemes betárazni egy csomót a kedvenc italaidból. De ezt leszámítva, egy rendkívül kellemes variáns, amit mindenkinek csak ajánlani tudunk, aki egy középkategóriás sativa-t keres, különösen akkor, ha rövid idő alatt szeretnétek leszüretelni pár, igazán jól kinéző bugát.

Buy Royal Jack Automatic

A Jack Herer egy kiváló emberről elnevezett, kiváló variáns. Ő egy fáradhatatlan, cannabis-legalizációs aktivista volt, valamint a „The Emperor Wears No Clothes” című könyv szerzője, amit egyébként gyakran a „kender-bibliaként” is emlegetnek. A cannabis-mozgalom egy erőteljes hangja volt, egészen a 2010-ben bekövetkezett haláláig.

Vegyél te is a Royal Jack Auto-t

Bevásárlókosár

Ajándék termékeket tartalmaz

No products

Szállítási € 0.00
Végösszeg € 0.00

PÉNZTÁRHOZ

Categories