Mi az a CBD e-folyadék?

CBD

A CBD, ami a cannabidiol rövidítésének felel meg, az egyik fő cannabinoid, ami a cannabis növényben termelődik. Ez nem pszichoaktív, mint a társa, a THC, de terapeutás jelleggel, egyre nagyobb választékú felhasználási módokkal találkozhatunk. Ebből adódóan, szigorú kivizsgálás folyik jelenleg a CBD-ben gazdag olajok fogyasztásáról, illetve annak görcsoldó vagy szorongásoldó, gyulladásgátló vagy epilepszia elleni hatásairól. A vaporizálás mára bizonyítottan, ennek az elképesztő cannabinoidnak, a legmegbízhatóbb beviteli metódusának mondható, szóval mi most megnézzük közelebbről is a különböző, CBD E-folyadék variánsokat.

A CBD fogyasztásának leghatékonyabb módja a légzőrendszeren keresztül történik. Ez a mi tüdőnk. A vaporizálás a legegészségesebb és a leghatékonyabb módja a CBD tüdőbe, illetve a véráramba juttatásához. A tiszta elszívásuk azonban veszélyes, mivel ezzel a sérülékeny szerveinket azoknak, a pirolitikus, mérgező összetevőknek az ártalmas útjába tesszük, melyek az égetés során szabadulnak fel. Megevésekor lehet, hogy nem lesz elég hatékony, az adott terméktől függően, mivel bizonytalan felszívódáshoz, és korlátozott biológiai hasznosuláshoz vezethet. Olajat befecskendezni rendkívül veszélyes, és úgy általában elég nagy marhaság. A vaporizálás felgyorsítja és biztosítja a hatást, valamint a magas bio-hasznosulást.

FontosÉrdemes itt megemlítenünk, hogy vannak olyan, nehéz CBD olajok, melyet emészteni kell, és nem alkalmasak vaporizáláshoz - például CBD olajok, olivaolaj alapban. A CBD E-folyadékokat vaporizáláshoz tervezték: ne használj olyan CBD olajat, amit szájon keresztüli alkalmazásra találtak ki.

VAPORIZÁLÁS

Vaping

A vaporizálás, eredetileg arra tervezték, hogy a hagyományos kínai gyógynövény-készítményeket hatékonyabban kezelhessék. A metódus akkor kapott igazán hírnevet, mikor az e-cigaretták első számú technológiájává vált. Ezeket sikeresen alkalmazták már emberek ezrein, mint segítséget a dohányzásról való leszokáshoz.

Anélkül, hogy nagyon tudományosak szeretnénk lenni, az elmondható, hogy a vaporizálók általában egy olyan elemet használnak fel az e-folyadék felhevítésére, mely a választott vegyületet tartalmazza. Az ilyen elemek rengeteg anyagból készülhetnek, de mindegyikük jelentős mennyiségű hőt termel. A folyadékokat egy olyan pontra hevítik, melyen az párologni tud - anélkül, hogy égési termékek, vagy más csúfságok keletkeznének eközben. Az e-folyadék egy abszorbens anyagban van, egy nyomásra aktiválódó elemmel, mint az olyan, kész termékeknél, mint az egyszerű vaporizálók, és az e-cigik. Nagyobb feltölthető egységekben is tudunk, nagyobb adagokat tárolni, mint például erre kifejlesztett tollakban, deck-ekben és fiolákban.

2017-re márt, a vaporizálás gyorsan jelenséggé vált. Nem csak a CBD gyógyászati alkalmazásának egyik módozataként, de rekreációs céllal is, a cannabis-szal és annak pszichoaktív kivonataival is. A vaporizálással egyre inkább szimpatizál a nagyközönség, míg a dohányzást pedig, manapság egyre kevesebb helyen tolerálják. Az, aki az olyan vaporizálást preferálja, amivel nem tud majd betépni, úgyszintén válogatni tud a végtelen íz-, és kellemes szájízt hagyó variánsú folyadékokból választani magának.

E-FOLYADÉKOK

Az e-folyadékok, leggyakrabban, növényi glicerinből (VG) vagy propilénglikolból (PG) állnak. Ezek egyikét alapul felhasználva, ezeket még különféle elemekkel kombinálják, melyek ízt adnak az élményhez, vagy valamilyen speciális hatást váltanak ki. Terpének, és más, alapvető olajok is belekerülhetnek aromaterápiás céllal, vagy nikotin azok számára, akik próbálnak leszokni a cigarettáról. Szinte ugyanilyen módon, CBD-t is adhatnak ezekhez, annak jótékony, terapeutás hatásáért.

Sem a növényi glicerin, sem a propilénglikol nem minősülnek ártalmasnak, és mindkettőt rendszeresen felhasználják az ételiparban, mint nedvesítő-, vagy édesítőszerek. A növényi glicerint általában alkoholhoz adják, a tinktúrák és kivonatok megőrzésének érdekében. A propilénglikolt pedig, hordozóanyagként hasznosítják, injekciós gyógyszereknél. Mind a kettő egy tiszta, szagtalan és félig viszkózus folyadék, mely melegíthető, párologtatható és belélegezhető.

CBD E-FOLYADÉKOK

e-Liquid

A vaporizálás és a CBD jól kijönnek egymással. Ez egy olyan vegyületet képez, mely a leghatásosabban fejti ki hatását, mikor a tüdőn keresztül szívódik fel, egy olyan technológiával, mely a tüdőt egy jóindulatú, és barátságos módon közelíti meg.

Mikor CBD-folyadékok között keresgélsz, van egy pár dolog, amit lehet, hogy érdemes lesz észben tartanod.

ELÉG TISZTA ÉS HOMOGÉN A FOLYADÉK?

A folyadéknak tisztának kell tűnnie, mikor fény felé tartjuk, és nem pedig zavarosnak. Mint más folyadékoknál is, melyeket a testünkbe juttatunk, a ködös, nem áttetszőbbekre érdemes gyanúval tekintenünk. A minőségi, CBD-s vaporizáló folyadékokat gondosan válogatták ki, és egységesen osztották el. Ha az olaj elválasztódik, és a tetején úszik, az kárt tehet a vaporizálódban, és egyenlőtlen CBD hasznosításhoz is vezethet.

HOGYAN LETT A CBD OLAJ KIVONVA?

Ellenőrizd, hogy a CBD olajat káros oldóanyagok használata nélkül vonták ki.

A Royal Queen Seeds CBD E-folyadékját egy szabadalmaztatott eljárás segítségével állították elő. Nyers szén-dioxid pasztával kezdjük, majd az eredmény egy viasz-, klorofill- és zsírmentes folyadék. Ezzel a módszerrel a jótékony terpének sértetlenek és változatlanok maradnak, így biztosítva a cannabis édes ízét. A mi e-folyadékjaink egyenletes mennyiségű CBD-t tartalmaznak, mely adatok egy hitelesített, harmadik féltől származó, vizsgálati eredményekben is leellenőrizhetőek - hogy biztosan tudd, mit kapsz a pénzedért.

HONNAN NYERTÉK KI A CBD OLAJAT?

Az etika rengeteg termék vásárlásának fontolgatásánál játszik nagyon fontos szerepet. Így van ez a CBD-vel is. Rendkívüli fontosságú, hogy ismerjük a testünkbe juttatott anyagok forrását. Egy kis internetes kereséssel, ma már azt is megtalálhatod, hogy az általad használt CBD olaj bio, vagy egyéb fenntartható cannabis ültetvényekből származik-e. Milyen mezőgazdasági folyamatokat használtak hozzá? Mik az előállítás műveletei? Mik a kivonatolás módjai? Mindezek a kérdések kulcsfontosságú szerepet játszanak abban, hogy ne kelljen kitenned a szervezeted rovarölő szereknek, mikroorganizmusoknak és egyéb mérgeknek.

FELELŐSSÉGRE VONHATÓSÁG

A gyártóknak kutya kötelességük lenne, hogy a termékükről egy megbízható, harmadik fél által készült, laboratóriumi teszteredményeiket be tudják mutatni számodra. Ha efféle teszteredmények nem elérhetőek az adott áruról, akkor jobban jársz, ha még folytatod keresgélést. A címkén feltüntetett kijelentéseket alá kellene támasztaniuk valamiféle törvényes, labori eredményekkel. De a fogyasztói éberség kiszűri majd a lelkiismeretlen embereket, és a csalókat, szóval végezz egy kis kutatást te magad is, majd adj róla visszajelzést. A visszajelzések, vagy kritikák, a fogyasztók erős támaszaivá válnak ebben, a digitális korban.

A CBD, vagy cannabidiol, egy olyan cannabinoid, amely rendkívül érdekli gyógyászati szakembereket és a pácienseket. A vaporizálás bizonyítottan a CBD szervezetbe juttatásának leghatásosabb módja. A jól átgondolt döntésed csak garantálni tudja majd neked, hogy a legjobb minőségű terméket vehesd kézbe, mely az igényeidre szabott, és teljesen jótékony szinten fejti majd ki hatásait.

Bevásárlókosár

Ajándék termékeket tartalmaz

No products

Szállítási € 0.00
Végösszeg € 0.00

PÉNZTÁRHOZ

Categories