By RQS Editorial Team

Mennyi idő szükséges a kannabisz beltéri termesztéséhez?

How Much Time Is Needed To Grow Cannabis Indoors?

Arra a kérdésre, hogy mennyi időbe telik a kannabisz termesztése, a legtöbb termesztő nem fog egyenes választ adni. Azért, mert ez az idő számtalan tényezőtől függ. Így a fajta genetikájától, a termesztési módszertől, és különböző környezeti jellemzőktől. Ha mindent figyelembe veszünk, 8 hét és 7 hónap közé esik az az időtartam, amíg elszívhatja az első termést. Az alábbiakban iránymutatást adunk a fű termesztési idejére vonatkozóan, így ennek segítségével pontosan megtervezheti a termesztést és végül elnyerheti méltó jutalmát.


A Kannabisz Növekedési Fázisai

Ebben az útmutatóban a feminizált fotoperiodikus kannabisz beltérben történő növekedésének különböző szakaszait vizsgáljuk meg. Szeretnénk, ha el tudná képzelni, hogy mire számíthat attól a pillanattól kezdve, hogy eldönti, hogy termeszteni kezd, egészen addig, míg végül élvezheti a saját termesztésű stash-t. Számolunk az előkészítési idővel, valamint a betakarítás utáni szárítási és az érlelési idővel is. Következnek tehát a kannabisz beltéri termesztésének tipikus szakaszai:

Előkészítési idő a termesztés megkezdése előtt (0–4 hét) - A vetőmagok és eszközök beszerzésének ideje, a termesztő helyiség előkészítése.

A kannabisz termesztésének ideje (8 hét –7 + hónap) - A kannabisz termesztéséhez szükséges idő a magok csíráztatásának pillanatától kezdve a betakarításig; beleértve a kannabisz négy növekedési fázisát:

1. Csírázás (1–7 nap) - Amikor a mag életre kel, és csírázni kezd

2. Palánta szakasz (10–15 nap) - A frissen csírázott kannabisz-növény „baba-fázisa”.

3. Vegetatív szakasz (2–8 + hét) - A vegetatív szakasz végtelen ideig tarthat, ha a fotoperiodikus (nem autovirágzó) törzsekről beszélünk. A legtöbb termesztő egy vagy két hónapig hagyja a növényt ebben a szakaszban, vagy addig, amíg növényük el nem ér egy bizonyos méretet. A nagyobb növények nagyobb hozamot jelenthetnek, de hogy mennyi ideig érdemes ebben a szakaszban hagyni, az függ a rendelkezésre álló termesztő tértől is.

4. Virágzási szakasz (5–16 + hét) - Ez a kannabisz életében a szaporodási stádium, ekkor kezdődik a rügyek kialakulása. Az, hogy mennyi idő kell a kannabisznak, hogy megérlelje a virágait, nagyban függ a választott fajtától. A gyorsan virágzó indicák 55-60 napos virágzás után készen állhatnak, míg néhány sativánál akár hónapokig is eltarthat, amíg beérnek a rügyek

A betakarítás utáni idő (2–4 hét) - Miután learatta a növényeket, még meg kell szárítania és meg kell érlelnie a rügyeket, mielőtt élvezheti őket.


Részletes Menetrend a Kannabisz Termesztéshez

Most, hogy már van egy átfogó elképzelése arról, hogy mennyi időt vesz igénybe a növények beltérben való termesztése, elkezdhetjük kibontani a részleteket, hogy ön a lehető legjobb eredményt érje el.

Előkészítési Idő Előtt a Termesztés Megkezdése Előtt

 Időtartam: 0–4 hét 

Lehet, hogy már beszerzett néhány vetőmagot, és a termesztő tér is készen áll. Nagyszerű! Ebben az esetben nem fog túl sok időt igénybe venni a felkészülési időszak a termesztés megkezdése előtt. Ha viszont még nem tart itt, akkor ehhez a periódushoz számoljuk azt az időt, amíg a vetőmagok, valamint a szükséges eszközök, kellékek beszerzése zajlik, mint például az ültetőedények, vagy a talaj. Ez az időszak tehát attól függően változik, hogy mire van szüksége, hol vásárol, milyen gyorsan képes reagálni az e-mailjeire, stb. Ez a felkészülési idő várhatóan 0–4 hétig tart, ha még szüksége van valamilyen felszerelésre, mielőtt belevágna.

A Kannabisz Termesztési Ideje

 Időtartam: 8 hét – 7 + hónap 

Ez lefedi a kannabisz teljes életciklusát a csírázástól egészen a betakarításig.

A magok csírázása

 Időtartam: 1–7 nap 

Germination

A magok csíráztatása az első „komoly” lépés a fűt termesztése során. Ha valami nem jól sikerül a csíráztatás során, például a gyenge minőségű vagy régi vetőmagok miatt, amelyek nem "pattannak" ki, akkor nem sok mindent lehet termeszteni. De nem kell aggódnia, ha a magjait RQS-től kapja, mivel a kannabiszmagjaink a legjobb minőségű példányok közé tartoznak a legjobb csírázási arányokkal.

A magok csíráztatásához használhatja a Royal Queen Seeds Starter Kit Feminized (Kezdőkészletet), amely segít az optimális eredmény elérésében. A termesztők a „papírtörölköző” módszerrel is csíráztatnak, esetleg egy pohár vízbe teszik a vetőmagokat és várják, hogy azok kihajtsanak. Alternatív megoldásként a vetőmagokat közvetlenül a talajba is helyezheti egy ültetőedénybe, vagy akár a végső cserepükben is csírázhatja őket. Jó vetőmagok esetén nem tart 2 napnál tovább, míg az első kis gyökerek láthatóvá válnak, bár néhány sativa mag esetén ez hosszabb időt, akár 4-7 napot is igénybe vehet. A magok csírázásához szükséges idő más tényezőktől, például a hőmérséklettől is függhet. Nem valószínű azonban, hogy mindez 7 napnál hosszabb ideig tartson.

Palánta szakasz

 Időtartam: 10–15 nap 

Seedling

Amikor a frissen csírázott vetőmagokat a maghéjból kipattant első embrió levelekkel (sziklevelek) elülteti, akkor kezdődik a kannabisz palánta korszaka. Ezek a növény-babák csak néhány centiméter magasak, és még csak egy vagy két apró levelük van. Még néhány nap beletelik, amíg a csemete elkezd úgy kinézni, mint egy tipikus kannabisz-növény a jellegzetes fogazott levelekkel. A palánta stádium általában 10–15 napig tart vagy addig, amíg a fiatal kannabisz-növény 3–4 leveles elágazásig fejlődik. Ebben az időszakban a növénye hivatalosan is a vegetatív szakaszba lép.

Növekedési (vegetatív) fázis

 Időtartam: 2–8 + hét 

Vegstage

A kannabisz-növény vegetatív növekedési fázisa abban a pillanatban kezdődik, amikor a palánta kinövi a csíráztató edényét, és készen áll a nagyobb cserépbe való átültetésre.

Ha 18 órányi fény és egyéb megfelelő körülmények között növekszik a fotoperiodikus kannabisz, akkor semmi sem jelzi majd a növénynek, hogy mikor kell virágozni.

Ez azt jelenti, hogy elméletileg addig tudja a vegetatív szakaszban tartani a fotoperiodikus kannabisz növényét, ameddig csak akarja. A termesztők közül sokan ezt teszik, hogy az anyanövényeik hosszú ideig életképesek maradjanak. De - hacsak nem anyanövényt termeszt - általában az a cél, hogy csak addig tartsuk a vegetatív szakaszban a növényt amíg az elér egy bizonyos magasságot, majd 12 órányi fényre és 12 órás sötétségre váltunk a virágzás elkezdéséhez.

Azt, hogy mennyi ideig tartsuk a kannabisz növényt a vegetatív szakaszban, elsősorban attól függ, hogy mennyi hely és energia (villamos energia) áll rendelkezésre. Nyilvánvalóan ön is azt szeretné, hogy a növénye olyan nagy legyen, amennyire csak lehet, hogy ezáltal élvezhesse a bőséges termést, de azt nyilván senki sem szeretné, hogy túl magasra nyúljon és kinője a sátrat, vagy a teret, ahol terem. Ebben az esetben elengedhetetlen a növény végső magasságának becslése, hiszen néhány nyurga sativa könnyen megduplázhatja magasságát a virágzási szakasz alatt. Ugyanez vonatkozik néhány modern hibridre de akár indicákkal is előfordulhat.

Továbbá az Ön által a termesztés során használt technikák is meghatározzák a vegetatív szakasz hosszát; ha SOG-ot alkalmaz, azaz sok kis méretű kannabisz-növényt termeszt együtt egymással, akkor azok általában sokkal korábban virágzanak. Más képzési technikákkal, mint például a toppinggal (a felső rész lecsípése), a növényeknek időre van szükségük a „magas stressz”-szel járó kezelésből történő felépüléshez, így ezek akár egy héttel, vagy többel is meghosszabbítják a növekedési szakaszt.

Átlagosan, amikor indicákat, vagy hibrideket termeszt tipikus beltéri környezetben, a vegetatív szakasz 4-6 hétig tart.

Virágzási szakasz

 Időtartam: 5–16 + hét 

Flowering

A fotoperiodikus kannabisz fajták attól függően lépnek a virágzási fázisba, hogy mennyi fényt kapnak. A természetben a rövidebb nappali órák jelzik ősszel a kültéri növényeknek, hogy ideje megkezdeni a virágzást. Ha beltérben termeszt, a virágzási fázist önnek kell elindítania úgy, hogy a lámpákat 12-12-es ciklusra kapcsolja.

Egy rövid elővirágzási szakasz után, ahol néhány növény jelentősen megnyúlik, a növény megállítja a vegetatív növekedést, és az összes energiáját egyetlen dologra összpontosítja: a nagy, lédús, aromás rügyekre!

Az, hogy mennyi ideig tart a kannabisznak a rügyek érlelése, az nagy mértékben a genetikától függ. Néhány, a gyorsasága miatt termesztett indica 5–7 hetes virágzás után is készen állhat. A legtöbb indica és hibrid átlagos virágzási ideje azonban általában a fajtától függően 7–10 hét.

Bizonyos sativáknál, mint amilyen például az Amnesia Haze, sokkal hosszabb időt vehet igénybe, a virágzás. Ezeknek a törzseknek 12 hétre, vagy többre van szükségük, amíg végül a rügyek learathatóvá válnak.

Az Aratást Követő Időszak

 Időtartam: 2–4 + hét 

Sajnos az nem működik, hogy betakarítás idején feltölti a leszedett rügyekkel a zsákjait, majd azonnal el is szívhatja őket. Néhány hétre még szükség van, amíg a friss virágok azzá a csodálatos anyaggá változnak, amit annyira várunk.
Most jött el az ideje annak, hogy megszárítsa és érlelje a rügyet. Ez az utolsó lépés különösen fontos, mert ez nagyon meghatározó a fű végső minőségét illetően.
Miután a learatott virágokat a drót rácsokon kiszárítottuk (ez nagyjából 1-2 hétig tart), a rügyeknek még 2 hétig vagy hosszabb ideig érniük kell egy üvegben. Ez alatt az idő alatt fog kialakulni a stash hatása, szaga és íze. Ha a fű nem megfelelően érik meg, akkor szörnyű íze lesz, és meglehetősen kellemetlen high-t okoz majd.

Mi Határozza Meg a Marihuána Növekedési Sebességét?

Ha szeretné szabályozni, hogy mennyi ideig tartson a fű termesztése, meg kell vizsgálni a növekedés időtartamát meghatározó változókat.

🧬 Genetika

A legfontosabb tényező a kannabisz genetika. Az indica-domináns törzsek és hibridek általában sokkal gyorsabban fejlődnek, mint a sativák; különösen a Haze-k esetében sokkal hosszabb ideig tarthat a folyamat. Ha nem igazán türelmes, néhány kannabisz-fajta, mint például az RQS Royal Cheese vagy Honey Cream elég gyorsan növekszik, ami lehetővé teszi, hogy akár 6-8 hetes virágzás után learathassa a termést.

Ha ez még mindig túl lassú az Ön számára, akkor termeszthet automatikus virágzású kannabisz fajtákat. Ezek az autovirágzó fajták akár már 2–4 héttel az ültetés után virágzanak, és szuper-rövid idő alatt, akár 8–9 héttel a csírázást követően be lehet takarítani a termést.

Ha a kannabisz vetőmagokat vásárol, és szeretné tudni, hogy mire számíthat, mindig egy jó hírű vetőmag-cégtől, például a Royal Queen Seeds-től vásároljon, ahol részletes információkat találhat minden kannabisz-fajtáról, beleértve a virágzásuk idejét is. Ez lehetővé teszi, hogy pontosan az ön egyedi igényeinek megfelelő fajtákat válasszon.

🏡 Termesztő tér

Azaz az ön termesztő tere, ami magában foglalja az olyan összetevőket is, mint a fény, a hőmérséklet, a páratartalom, a felhasznált termesztő közeg, valamint a tápanyagok. Ez a második legfontosabb tényező, amely befolyásolja a marihuána növekedésének sebességét.
Ha például erőteljes fényben vannak a növények, akkor több fényt tudnak energiává alakítani, hogy gyorsabban növekedjenek. Ha kevesebb fényt kapnak, lassabban fognak növekedni.

A vegetatív stádiumban a kannabisz optimális hőmérsékleti tartománya 20–30ºC, virágzás esetén pedig 18–25ºC. Ha a hőmérséklet alacsonyabb, akkor a növényeknek sokkal hosszabb ideig tart a növekedés. Ha viszont a hőmérséklet meghaladja ezeket a számokat, az sem optimális. A túlzott hő lassítja, sőt akár meg is állíthatja a kannabisz növények növekedését.

Az Ön által használt termesztési technika és a közeg is okozhat eltérést az időben. Ha például hidroponikus, mélyvizes vagy vízáramlásos termesztést választ, a növények gyökerei a vízbe merülnek, közvetlen hozzáféréssel a tápanyagokhoz. Ez lehetővé teszi a növények számára, hogy több energiát fordítsanak az erőteljesebb növekedésre, rövidebb virágzási idővel.

✂️ Technikák

A tapasztalt termelők gyakran olyan módszereket alkalmaznak, mint a topping (a felső rész lecsípése), vagy a fimming (több rész lecsípése) hogy maximalizálják a hozamot. Ám ezekben a növényekben az ilyen metszési technikák alkalmazása, a növények vágása vagy csípése bizonyos fokú szándékolt stresszt okoz, kiváltva a növény védekezését, ezáltal ösztönözve az erőteljesebb növekedést. Bár a növekvő hozamok miatt megéri a növények kezelése, de a növényekre gyakorolt stressz késleltetheti fejlődésüket a vegetatív szakaszban, ami jelentős többletidőt jelent növekedésnél.


Mennyi Idő Szükséges a Kannabisz Termesztéséhez - Az Alsó Sor

Ha a kannabisz termesztését tervezi, fontos, hogy a növekedést az elejétől a végéig feltérképezze. A sebességet befolyásoló tényezők, valamint az egyes fázisok átlagos időtartamának megismerésével minden egyes alkalommal, amikor belevág a termesztésbe, pontosan beállíthatja a sikerhez szükséges tényezőket. Ne feledje, hogy ha a fotoperiodikus törzsekhez kapcsolódó néhány bizonytalansági tényezőt és többletidőt el akarja kerülni, akkor még mindig választhat az autovirágzó fajták közül - így akár az idő felét is megspórolhatja.

Boldog termesztést!

Ön elmúlt már 18 éves?

A RoyalQueenSeeds.com-on található tartalom kizárólag felnőtteknek szól és a törvényes életkorúak számára van fenntartva.

Győződjön meg az ön országában érvényes szabályozásról.

A BELÉPÉS gombra kattintva ön megerősíti, hogy
már elmúlt
18 éves.