A Kender Története: Minden, Amit Tudnod Kell A Hemp Örökségéről

A Kender Története: Minden, Amit Tudnod Kell A Hemp Örökségéről

A kender elég nagy figyelmet szerzett magának az elmúlt évek folyamán, és ez részben a CBD kiegészítők egyre növekvő népszerűségének köszönhető. De a kender valójában nem egy új dolog. Sőt, sokan azt tartják, hogy ez a növény az emberiség egyik legrégebbi haszonnövénye.

Érdekes azonban, hogy a kender története, amely növény egyébként egyike a négy, legfontosabb haszonnövénynek, gyakran valamiért kimarad a történelem könyvekből, és ez a tananyag sokszor nem jut el a tantermekbe se. Ebben a cikkben viszont,, mi most elkalandozunk Veled a kender nagyon is gazdag történelmébe, és bemutatjuk, hogyan alakult át a növény kultúrája, mivel eleinte főleg ételként és növényi rosttartalmáért tartották, mára viszont egy hatalmas egészségügyi és gyógyászati trenddé nőtte ki magát.

KÍNA: AHOL A KENDER ELŐSZÖR ERESZTETT GYÖKEREKET

A kender első említése, mint haszonnövény, az ősi Kínából származik. A Xiao Xiao Zheng például egy ősi, kínai szöveg, egyike a világon fellelhető legrégebbi, mezőgazdasággal foglalkozó értekezéseknek. Ez, a kenderről, mint az egyik fő haszonnövényről számol be az ősi Kínában. A szerte az országban talált régészeti bizonyítékok is azt mutatják nekünk, hogy a kínaiak elég erősen támaszkodtak a cannabisra, mint haszonnövényre.

A történelemtudósok úgy vélik, hogy a kínaiak először élelmiszerként termesztették és hasznosították a kendert, köszönhetően a magas tápanyagtartalmú magjainak. Ahogy azonban a mezőgazdaságbeli technikájuk fejlődött, a kínaiak arra is rájöttek, hogyan tudják a kender száraiban található rostot papírként, kötélként, ruhaként és még sok, másféle módokon hasznosítani. Az első, kender-alapanyagú kötélről és papírról úgy tudjuk, hogy először kb. Kr. e. 2800-ban készülhetett, Kínában. De a kender termesztéséről viszont azt feltételezik, hogy az valószínűleg sokkal hamarabb, akár már kb. Kr.e. 8000-ben is kialakulhatott.

Az első kender-ültetvények eredetét mostanra sikerült egészen azon korai gazdálkodó közösségekig visszavezetni, melyek a Wei és a Sárga-folyó völgyében, Kelet-Kínában alakultak ki. A kender rostok fonásáról pedig jelenleg azt gondolják, hogy több, mint 10.000 évvel ezelőtt kezdődhetett, nagyjából abban az időszakban, amikor az emberek felfedezték az agyagozást.

Az amerikai Hemp Museum (Kender múzeum) szerint a kender olyan fontossá vált az ősi, kínai társadalom számára, hogy Kína megengedte magának a "a kender és eperfák földje" elnevezést, utóbbi növény pedig a selyemkészítésben játszott fontos szerepet. A régi, nagy kínai szövegek, mint a Dalok könyve és Az évkönyvek mind szerepeltetik a kendert, mint egyike annak, a 6 alapvető haszonnövények, melyeket a kínaiak ekkor már termesztettek.

A kínaiak “ma”-nak (麻) hívták a kendert. Ennek fordításai eltérőek lehetnek, néhányan úgy vélik, hogy a kifejezés jelentése: "növény, két résszel", ezzel utalva a tényre, hogy cannabis növények lehetnek hím-, vagy női ivarúak is. Orvosi szövegekben a cannabis-ra, illetve a kenderre gyakran használják a “da ma” (大麻) szófordulatot, amit vagy "nagy kendernek", vagy pedig "nagy ellazítónak" lehetne fordítani, az adott szövegkörnyezettől függően.

A kínaiak gyógyszerként is használták a cannabist és a kendert. Az ősi, kínai orvostudomány gyakorlatait Shennong császárnak, a mítikus uralkodónak tulajdonítják, akiről azt feltételezik, hogy ő mutatta be a kínai emberek számára a gyógynövények használatát. A legjobban ismert munka, amit Shennong császárnak tulajdonítanak, a Shennong Bencaojing, egy ősi könyv, amely több, mint 360 növényekről szóló bejegyzést tartalmaz, és ismerteti azok gyógyászati hasznát.

Shennong császár kötetéről ma azt gondolják, hogy valószínűleg az fektette le a Pen Ts'ao alapjait is - a világ legöregebb gyógykönyvét - amely a cannabist reumás fájdalmak, székrekedés, malária és még sok más tünet enyhítésére ajánlja.

KÍNA: AHOL A KENDER ELŐSZÖR ERESZTETT GYÖKEREKET

A KENDER INDIÁBAN

Azt feltételezik, hogy a kendert Kínából vitték az Indiai-szubkontinensre, kb. Kr.e. 2000-ben. A cannabis természetes módon már megjelent az olyan területek hegylábainál is, mint a modern kori Pakisztán, Nepál, Kazakhsztán és India. Mindamellett, a cannabisnak itt másfajta felhasználását ismerték.

A cannabis Indiában, és a környező területeken fontos szerepet játszott a vallásban és a spiritualitásban. Megannyi, ősi szövegben említik meg, ideértve az Atharvavédát, ami a cannabist az öt, alapvető növény között tartja számon. A Harvard egyetem egyik doktora, Dr. Uma Dhanabalan szerint, a Védák szövege úgy számol be a cannabisról, hogy az használható lehet memóriafejlesztésre, a lepra gyógyítására és még sok másra. A cannabisról azt is tartották, hogy az a Hindu istenség, Shiva kedvenc eledele is.

Más, cannabisból készülő anyagok, mint a bhang (egy tejes ital, melyet cannabisszal készítettek), a charas (egy kézzel sodort hasis-fajta) és a ganja (a cannabis virága) kulcsfontosságú szerepet játszottak, illetve játszanak még ma is ennek a területnek a vallási és spirituális kultúrájában.

A cannabisnak ugyanakkor gyógyhatású növényként is gazdag történelme van Indiában. A Sushruta Samhita, egy ősi szanszkrit gyógyászati szöveg, gyakran emlegeti a bhanga-t (ami valószínűleg a cannabist jelenti), mint gyógyhatású növényt, mely segíthet a hurut, a hasmenés és a gyulladások kezelésében. Más, indiai szövegek úgy írnak a cannabisról, mint fájdalomcsillapító, afrodiziákum és még megannyi minden. Ettől eltekintve, a kender mezőgazdasági és ipari felhasználásáról ma azt gondolják, hogy a kínaiak révén jutott el Indiába, miután kenderrostokkal, ruhaanyagokkal és más termékekkel is kereskedtek.

Az indiai kendertermesztők elültették a cannabist, majd vizes áztatást használtak (egy olyan folyamatot, melyben a kenderszárakat vízben áztatják), ezzel segítve elő a kenderrostok szétválását és előkészítve azokat a feldolgozásra. Ezt a gyakorlatot még ma is használják a világ egyes tájain, ahol a kendert annak rosttartalmáért termesztik.

KENDER: AZ ALAPVETŐ NÖVÉNYTŐL AZ HATÉKONY ÁRUCIKKIG

Kr.e. 800-tól 200-ig a kender, illetve a kenderből készült termékek a működőképes kereskedelem piacot képeztek szerte Ázsiában, és elértek olyan helyeket is, mint Észak-Afrika és a Keleti Mediterrán térség. Kr.e. 200-ra a cannabis és a kender sikeresen eljutott az ókori Görögországba, sőt, a Római Birodalomba is. Kr. u. 500-ra a kender már Európa és Ázsia teljes területén elterjedt, ahol kötélnek, ruhaanyagnak, gyógyszernek és még sokféle, más árucikk alapanyagaként is felhasználták.

A KENDER A KORAI MODERN IDŐSZAKBAN

A kender az Új Világ felfedezésében és kolonizálásában is fontos szerepet játszott mint kötél, vagy akár a vitorlák és a ruházat terén azokon a hajókon, melyek először szállítottak férfiakat és nőket az olyan helyekre, mint Amerika, Ausztrália stb. A kender nagy fontossággal bírt az egyes birodalmak felépítésében, amik ekkortájt uralták ezeket a helyeket.

1553-ban például, VIII. Henrik, angol király kötelezővé tette az angol földművesei számára, hogy kendert ültessenek a birodalom javára, és pénzbüntetésre ítélte azokat, akik nem teljesítették megfelelően a kérést. 1616-ra a kender már Jamestown-ban is nőtt, ami Amerikában az angolok első települése volt. Itt a kendert olajlámpások égetésére, ruhakészítésre, kötélkészítésre és vitorlák gyártásához használták fel. 1619-re Virginia közgyűlése kötelezővé tette a kolóniák növénytermesztői számára, hogy kendert is termesszenek, és ez a mandátum ma úgy is ismert, mint az első cannabis-törvény az Új Világban.

A 17., a 18. és a 19. század folyamán a kender továbbra is sikeresen tartotta alapvető szerepét szerte, az USA területén. Attól kezdve, hogy az amerikai zászló és megannyi, korai dokumentum alapanyagául szolgált, a kender így az amerikai fejlődés alappilérévé tudott válni. Az 1850-es évekre az amerikai népszámlálási hivatal kb. 8400 kenderültetvényről tartott számot, szerte az országban,

De nem csak az amerikaiak termesztettek kendert az újkor kezdetétől. Ebben az időszakban, az olyan európai nemzetek, mint Franciaország, Spanyolország és Svájc is termesztettek kendert és felismerték annak ipari hasznát, gyógyászati alkalmazását és még sok mást.

A KENDER A KORAI MODERN IDŐSZAKBAN

A KENDER A 20. ÉS A 21. SZÁZADBAN

A 20. század egy érdekes fordulópontja a kender történetének, hiszen rengeteg ország, szerte a világon ekkor kezdte el igazán szabályozni, vagy kriminalizálni a cannabist és más drogokat. Ugyanebbben az időszakban néhány ország (mint pl. az USA) újjá szerette volna építeni a kenderiparát, hogy így a háborúnak megfelelő felkészültségben lehessen. Azonban a nemzetközi, drogok elleni háború rányomta a bélyegét a cannabisra, ami még a kenderre is kiterjedt, és végül néhány ország kenderipara hirtelen torpant meg. Az Egyesült Államok kenderipara - mely valamikor virágzó volt - utolsó szüretét 1957-ben, Winsconsinban élte meg.

Néhány másik ország is követte a példájukat. Így például Németország is, ahol 1982 és 1996 között betiltották a kendert. Az Egyesült Királyságban már sokkal korábban, 1928-tól 1993-ig volt tiltólistán. Mindenközben, néhány másik ország megoldotta valahogy, hogy a kenderiparát életben tudja tartani, ideértve Svájcot, Romániát és Franciaországot, az utóbbi kettő lett a legnagyobb kender-szolgáltató, egész Európában.

A MA ÉS A HOLNAP A KENDER SZÁMÁRA

Manapság a kender ismét a rivaldafényben tud sütkérezni. Az egész világon, évek tiltása ellenére, számos országban kezdenek az emberek újra kapcsolatot találni a cannabisszal, és kezdik megérteni, hogy ez sokkal több, mint egyszerűen egy pszichotróp kábítószer.

Az egyik oka ennek az az, hogy a kenderipar is egészen fellendült, köszönhetően a CBD feltörekvő sikerének. Magát, a cannabidiol iparát 2025-re már egy kb. 16 milliárd dollárt érő üzletnek becsülik, egyedül az USA-ban. És az országok végre kezdenek lépéseket tenni affelé, hogy ennek a robbanásszerű eseménynek mind a részesei lehessenek.

A 2018-as amerikai, mezőgazdasági rendelet például eltávolította a kendert az Egyesült Államok szövetségi ügyészség illegális drogokkal foglalkozó listájáról. Köszönhetően a CBD-ben rejlő hatalmas előnyökkel, melyeket mind egészségügyi és wellness viszonylatban nyújtani tud, egyes országok, mint az Egyesült Államok, Kanada és más országok is kezdenek végre visszatérni a jó öreg kenderiparhoz.

Ön elmúlt már 18 éves?

A RoyalQueenSeeds.com-on található tartalom kizárólag felnőtteknek szól és a törvényes életkorúak számára van fenntartva.

Győződjön meg az ön országában érvényes szabályozásról.

A BELÉPÉS gombra kattintva ön megerősíti, hogy
már elmúlt
18 éves.